2010. január 25.

Juhúúúúúúúúúúú! :):):)

Jó hír, hogy megint volt suli hétvégén, kevésbé, hogy most ismét két hetet kell várni... :(
Szívem szerint minden nap mennék tanulni--> BÖLCS-ÜLNI, beszélgetni, feltöltődni, nevetgélni, barátkozni. :)
Emlékszem mikor elkezdtem a sulit megszületett bennem egy érzés, hogy sokkal több lesz ez nekem mint egy iskola. És igen, minden együtt töltött hétvége után, csordultig van a szívem szeretettel. Minden alkalommal pár lépéssel közelebb kerülünk magunkhoz, ezáltal egymáshoz is. :)
Szombaton ebben PRAKASH Vörös Ákos - tipológia-, majd Kereszty András György - energetika-, vasárnap pedig Sümeginé Dr. Tóth Piroska - jóga filozófia- és végül de nem utolsó sorban Nádas Nándor - jelképtan- segített minket ebben. :)
Általában képes vagyok meghatározni, hogy melyik óra volt rám a legnagyobb hatással, viszont most kicsit zavarban vagyok, mert nem tudom ezt megtenni. Mindegyik előadás megmozdított, elindított bennem valamit.

Vörös Ákos személye az első pár pillanatban furcsa, de mindenképp pozitív töltetű érzéseket generált bennem, nem igazán tudtam hová tenni, (mondjuk elkéstem és már tartott az óra mikor megérkeztem) ... ahogy beszélt teljesen magával ragadott, szinte ittam a szavait. Gyönyörű ahogyan tanít, ahogyan átadja magát a jelen cselekedetének..., mikor óra végén kérdeztem tőle pár dolgot, egészen közel álltam hozzá... jobban láttam a szemét, az arcát... nagyon közel álltam ahhoz, hogy megöleljem, egyszerűen gyönyörű... szavak nélkül is oly sok mindet mond... Most nem is írok róla többet, mert még nagyon dolgoznak bennem azok az energiák és nem szeretném szétszórni. :) Ígérem, később ha már letisztult bennem a kép még visszatérek rá és akkor szépen áttudom adni mi is történt bennem, mit éltem meg. :)
Kereszty András, huh.. csodálatos, de néha fájó, az adott csakrához kapcsolódó, tartozó lelki és fizikai gyakorlatokat végeztünk. Mondanom sem kell, sok sok kitűnően álcázott kis bombácska robbant fel a szőnyegem alatt. :) Nagyon jól kitalálta ezt András, hisz egy - egy lelket próbáló gyakorlat után, játékosan megpihenhettünk a fizikai gyakorlatok közben, amely közül jó pár mosolyt csalt az arcunkra, sőt volt ami önfeledt kacagással ért véget -- kacsa járás?? ;) :D:D
Vasárnap reggel a korábban beborított információ halmaz egy része párt talált a fejemben, sőt kis csoportok is kezdenek kibontakozni! :) Nagyon jó érzés kezdeni megérteni valamit amiről eddig, az égvilágon semmit sem hallottál. Emlékszem az első óra után milyen zűrzavar volt a fejemben... és ez mennyire zavart! :) Ezen a ponton adnék (ismét) tökéletesen igazat a már sokszor halott és hallatott mondattal kapcsolatban "Türelem rózsát terem!" :) ...
Nádas Nándorral búcsúztunk ettől a hétvégétől. Elképzelni sem volt bátorságom, és nem is tudtam volna, hogy egy szám (2010) mögött mennyi információ lapul... Megnéztük mit tartogat szimbolisztikai és ebből következtethetően energetikai szempontból a jelen esztendő. És hogy még izgalmasabb legyen a dolog azt is megnéztük, hogy számunkra mit hoz ez. Milyen lesz a személyes évem? A tarot és persze Nándi segítségével a felkínálkozó lehetőségek megragadásához, megvalósításához is kaptam némi segítséget.... :):):) KÖSZÖNÖM!!!
Szóval milyen lesz az évem??? Mit mondhatnék erre? Csodálatos!! :):):)

Szívből köszi megint ezt a csudi jó hétvégét!!

Pussz
Ed


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése